Leírás
CÉGIRÁNYTŰ e-bookom azon cégvezetőknek, kezdő könyvelőknek ajánlom, akiket érdekel a vállalkozói lét jogszabályi hátterének betartása hétköznapi nyelven leírva, mindenki számára érthető módon megfogalmazva a vállalkozás elindulásától kezdve, szinte mindent érintve, lépésről lépésre, ami egy gazdasági társaság életében előfordulhat.
Egyrészt Ügyfeleim inspiráltak a könyv megírására, mert azt gondolom, hogy Magyarországon, ebben a bonyolult jogszabályi környezetben fontos az, hogy egy vállalkozó alapismeretekkel rendelkezzen, mert így egészen biztos, hogy hatékonyabban tudja vezetni saját vállalkozását.
Másrészt az 5 évvel ezelőtt egyéni vállalkozóknak megírt ONLINE VÁLLALKOZÓI TUDÁSTÁR e-bookom is, nagyon jó volt a sok pozitív véleményt olvasni. Örülök, hogy az évek alatt nagyon sok vállalkozóhoz és könyvelőhöz eljutott az e-book, ami azt bizonyítja, van igény rá.
Így született meg a CÉGIRÁNYTŰ, mely most gazdasági társaságok vezetőinek, illetve kezdő könyvelőknek a munkáját kívánja segíteni.
Részletes tartalomjegyzéket készítettem azért, hogy bármi könnyen megtalálható legyen egy-egy témakört érintve. A tartalomjegyzék alcímére kattintva, már ott is vagy azon a területen, ami éppen érdekel, így nem kell az egész könyvet lapozgatnod.
Milyen témakörökről olvashatsz ebben az e-bookban:
- gazdasági társaságok általános jellemzői
- cégbejegyzési eljárás
- cégalapítás utáni közvetlen teendők
- Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
- Építőipari kivitelező vállalkozók regisztrációja
- Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
- Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
- Könyvelői meghatalmazások, szerződés
ADÓZÁS
Társasági adó:
- Adózás előtti eredményt csökkentő és növelő tételek
- Jövedelem – (nyereség) minimum
- osztalékfizetés
Kisvállalati adó (KIVA):
- mikor választható, minimum adóalap, pénztár mentesített értéke, bevallás, előlegek
- Lízing
- Cégautóadó
- Gépjárműadó
- Helyi adók
- Vállalkozásod pénzügyi számai, főkönyvi kivonat rejtelmei részletesen
- beszámoló készítési kötelezettség
- pénztárgéphasználat
- adózói minősítés, fizetési kedvezmények
- Egyszerűsített foglalkoztatásról minden
- Megbízási jogviszony
- munkaviszony
Ajándékba kapsz:
Egy általam vezetett zárt csoport hozzáférést:
- ahol folyamatosan olvashatod az aktualitásokat, jogszabályváltozásokat hétköznapi nyelven megfogalmazva
- rendszeresen olvashatsz szakmai tartalmakat
Zárt csoport megtekintése https://www.facebook.com/groups/4622667497952871

